Nagy örömünkre a Szeretlek Magyarország újságírója is ellátogatott a Malomban tartott, Fóti Sörfőzdével közösen szervezett Sörvacsoránkra és meg is írta élményeit.

Részlet a cikkből:

“A két főétel közül az első tépett kacsacomb volt knédligombócokba töltve, remuláddal és szívsalátával. Számomra ez bizonyult az este abszolút győztesének: egyrészt már kinézetre is nagyon szellemes, hogy hamburgerre hajaz, és ráadásul iszonyú finom is volt.

Az összetevők nagyon jól harmonizáltak egymással, ahogy a mellé felszolgált Winternacht fantázianevű sörrel is. Ez egy különleges, csak a téli hónapokban gyártott, 6 százalékos félbarna fajta, amit korianderrel fűszereznek. Tényleg remek volt, többször is kértem belőle. Kísérő érdekességként pedig arra is fény derült, hogy Amerikában a 70-es évekig tiltották az otthoni sörfőzést, csak Carter elnök legalizálta 1978-ban.”

A teljes cikk itt olvasható.