SZERETETTEL VÁRJUK JELENTKEZÉSETEKET AZ OLDAL ALJÁN TALÁLHATÓ FORM KITÖLTÉSÉVEL. 

Örömmel mutatjuk be nektek azokat, aki már elköteleződtek az Élmény-Csere Program kapcsán. A Te jelentkezésedet is várjuk! Szeretnénk, ha minél több csapat élné át azt az érzést, hogy egy egész szakma támogatása és motiváló ereje van mögötte és a munkáját elismerik, megbecsülik. Nézz körül nálunk!

A működés nagyon egyszerű: ezen a felületen találhatják az érdeklődők azokat a cégeket, akik nyitottak arra, hogy részt vegyenek a programban. Szeretnének adni és cserébe kapni is olyan szolgáltatást, amit aztán a cégen belül, a saját motivációs programjuk alapján kiválasztott munkatárs jutalma lehet. Ez azt jelenti, hogy ha TE, mint munkáltató élményt adnál pl. a hónap, évszak, év stb. dolgozójának vagy csapatának, akkor itt közvetlenül böngészhetsz azok között, akik szívesen cserebélnek. Tehát nem kell hosszasan gondolkozni és keresgélni a partnereket, itt csak olyanok gyülekeznek, akik nyitottak az együttműködésre és várják a jelentkezésedet.

Katlan Tóni KULTÚRKONYHA | Veresegyház

RÉGI GŐZMALOM | JÓ ÍZEK | GONDOSKODÓ VENDÉGLÁTÁS

Budapesttől kb. 20 km-re, egy felújított, régi gőzmalom épületében várunk titeket ebédre, vacsorára.
Nyáron csodás kertünkben hetente grill estéket tartunk, csapatépítőket, koncerteket, kocsmakvízt, gasztro workshopokat is ajánlunk, mindig keressük az új ötleteket, megoldásokat.
Küldetésünk a Kárpát-medence gasztrokultúrájának megismeretése. Új, trendi köntösbe csomagolva.

KERESSÉTEK LINDÁT, HA JÖNNÉTEK HOZZÁNK: kiss.linda@katlantoni.hu

WWW.KATLANTONI.HU

Fóti Kézműves Sörfőzde | Fót

SÖRFORRADALOM | MINŐSÉGI ALAPANYAGOK | SZAKÉRTELEM

Sörfőzdénk Budapestről 20 kilométerre, Fót városában szép vidéki környezetben található. A cég családi vállalkozásként működik, két tulajdonosa Gyenge Zsolt és lánya Czifra Zsófi. A 2000-es éves végén elindult elindult sörforradalomhoz csatlakozva elkezdtünk olyan sörkülönlegességeket is készíteni, amelyekkel hazai sörgyárak termékei között nem lehet találkozni.

KERESSÉTEK CZIFRA ZSÓFIT, HA JÖNNÉTEK HOZZÁNK: fotisorfozde@gmail.com

TOVÁBBI RÉSZLETEK RÓLUNK ÉS FELAJÁNLÁSUNKRÓL

Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) | Budapest

TUDÁS | ÉLMÉNY | PARTNERSÉG

Mi a Magyarországon élő, dolgozó idegenvezetők 30 éves múltra visszatekintő, érdekvédelmi szervezete vagyunk, vállalkozási tevékenységünk az idegenvezető közvetítés. Mintegy 30 nyelven, természetesen magyarul is, tudunk biztosítani idegenvezető kollégát budapesti városnézéshez, Pest-környéki kirándulásokhoz, vagy vidéki városok nevezetességeinek, turisztikai célpontok, kevéssé ismert, szép, érdekes helyszínek megismeréséhez. 

KERESSÉTEK CEASAR ÉVÁT, HA ÉLMÉNYT CSERÉLNÉTEK: infomisz@gmail.com

TOVÁBBI RÉSZLETEK RÓLUNK ÉS A FELAJÁNLÁSUNKRÓL 

JELENTKEZEM AZ ÉLMÉNY-CSERE PROGRAMRA!

Egyszerre többet is megadhatsz!
Örömmel vesszük, ha részletesebben is írtok magatokról. Ennek a terjedelme nem korlátozott.
Ezt használjuk, a forduló képeteken, bemutatkozótok mellett. Mi pl. ezt a 3 szót választottuk éttermünk kapcsán: RÉGI GŐZMALOM | JÓ ÍZEK | GONDOSKODÓ VENDÉGLÁTÁS
Click or drag files to this area to upload. You can upload up to 5 files.
Kérlek, töltsetek fel magatokról néhány képet, ami majd a weboldalon megjelenik rólatok! (max 5 kép)