Kihagyás
Kiss Linda | Értékesítési Igazgató
Linda a Katlan Tóni KULTÚRKONYHA szíve és motorja, nélküle biztos, hogy már nem lennénk itt. Korábban Étterem Igazgatóként, most pedig Értékesítési Igazgatóként szervezi a rendezvényeket, bonyolítja az esküvőket, ápolja partnereink lelkét. Linda olyan, mint a Malom és Katlan Tóni KULTÚRKONYHA háziasszonya, akinek a keze nyoma és jó ízlése mindenben visszaköszön. Bármit megold, mindent felkutat és akármit véghezvisz rendkívüli kitartással és nyugalommal, higgadtsággal. Nehéz is megfogalmazni azt a sokrétű szerepkört, amit a cég életében betölt.
Linda erről ezt gondolja: „Találtam nemrég egy jó szót, ami engem jellemez: Ügyfélsimogató. Gondoskodás, ráérzés, beépítve azt a jó sok tapasztalatot, ami az évek során az enyém lett. A vendéglátás meg ki tudja, valahol a véremben lehet.”
Nagyon szeret kertészkedni, lakberendezni és különleges érzéke van ahhoz, hogy a tárgyakat úgy „dobálja” le egymás mellé, mintha az véletlen lenne és közben nem tudod miért, de hatalmas harmóniát áraszt az egész. Néhány éve – némi unszolásra – Linda rendszeresen sportol, amit nagyon megszeretett. Most már el sem tudná képzelni e nélkül az életét. Van egy jó kis csapat, ahova erősíteni jár, ez a tevékenység nagyon jól kikapcsolja. Szabadidejét legszívesebben a családjával – férjével és kamasz fiával, valamint szálkásszőrű tacskó kutyájukkal – és a házuk körüli teendőkkel tölti. Szívesen fedez fel jó éttermeket, szálláshelyeket, itt is legfontosabb számára a minőség és az esztétika.
Kedvenc étele nincs, mert annyi mindent szeret, hogy azt mind lehetetlenség lenne felsorolni. Imád enni, más országok ételeit megismerni, ha teheti mindig bevállal valami különlegeset az étlapról. Első munkanapjainak egyikén az étteremben nagy meglepetés volt, mikor több étel közül a kakastöke pörköltre esett a választása.
Mariannal – aki a legfontosabb kritikusa és támogatója is egyben – már lassan 15 éve ismerik egymást, közös vállalkozásuk is van, ahol kreatív rendezvény dekorációkat készítenek, esküvőket szerveznek és mindig van valami nagyravágyó tervük…bár mostanában a Katlan Tóni van a fókuszban, ez nem is kérdés.
„Fontos számomra, hogy mindig olyan munkám legyen, amiben örömömet lelem. Mivel kissé munkamániás vagyok, ha ez nem így lenne, nagy bajban lennék…”
Azt a nyílt titkot is eláruljuk róla, hogy hosszú évekig a Malév csapatát erősítette, innen az ismeretsége is Tónival. Akkoriban, ha a rendezvényekre catering cégre volt szükség – és elég sok ilyen fordult elő – nem volt kétsége, csak a Katlan Tónit hívta. Azt a titkot is megtudtuk róla, hogy egy igazi „főnök-faló”?, mert a Maléves munkaviszonya alatt összesen 10 vezető keze alá dolgozott.:-) Élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy ezekben az években lehetősége volt rá és így sokat utazott, legrosszabbnak viszont azt, hogy nem eleget…

Kőszegi Mariann2021-08-12T12:55:46+02:00
Page load link