Augusztus 16-tól 18-ig Székesfehérváron találkozhattok csapatunk egy részével a Koronázási Ünnepi Játékokon.

És hogy mivel készülünk? Igyekeztük összefoglalni nektek:

A magyaros ételeket mindennél jobban szeretjük, a magyar konyhára mindannyian büszkék vagyunk.

De mennyire ismerjük?
Vajon tudjuk, hogy mit ettek a középkorban őseink?

Nincs könnyű dolgunk, hiszen a mohácsi vész utáni pusztítást írásos emlékeink is megsínylették, legyen szó akár irodalmunkról, akár történelmi iratainkról, akár szakácskönyveinkről, régi ételleírásokról. Utóbbiak sajnos teljesen megsemmisültek. Ennek ellenére régészeti leletekből, későbbi forrásokból valamennyit azért lehet következtetni, így ételkínálatunkban most olyan fogások szerepelnek, melyek hozzávalóit már évszázadokkal ezelőtt is előszeretettel fogyasztották őseink.

gyömbéres kolbász
A szívünknek oly kedves paprika helyett egy olyan fűszert találunk a kolbász mellett, amelyről ma már az ázsiai konyha juthat eszünkbe. Bármilyen meglepő, a 19. századig ez a fűszer volt a lelke a magyar ételeknek: az enyhén csípős, kissé citrusos ízt adó gyömbér nélkül elképzelhetetlen volt egykor egy húsétel.

barnasörben pácolt malac
A sörivásnak és főzésnek olyannyira gazdag hagyománya van hazánkban, hogy a komlót is mi mutattuk meg nyugati szomszédainknak – náluk kizárólag gabonából készült ez az ital. Sörrel oltották szomjukat Árpád-házi királyaink, a nemesek, a papok, a nép egyszerű tagjai. 1152-ből pedig ismerünk egy végrendeletet, melyben a szépséges nevű Gyöngy asszony sörös halotti tort kért, és Szent Márton átkával fenyegette meg azokat, akik háborgatni merik azt.

csirkeragu aszalt szilvával
Régi konyhánkban ugyan még nem volt nélkülözhetetlen a csirke, hiszen tartottak libát, kacsát, a rengeteg hal mellett pedig elsősorban a marha és a sertés fogyott, de azért csirke is került az asztalra. S mivel a későbbi századokban is előszeretettel adtak gyümölcsös mártást a húsok mellé, mi most egyik őshonos gyümölcsünket, a szilvát választottuk kísérőnek.

szalonnás káposzta
„A savanyú káposztát még az eleinktől maradott névvel Magyarország címerének szokták nevezni.” – írta 1662-ben Lippay János. Mindezt alátámasztja, hogy régi szakácskönyveinkben, főúri visszaemlékezéseinkben, lakomasorainkban hemzsegnek a káposztás ételek. Minden társadalmi réteg ette, minden formában, még az útra is savanyú káposztát csomagoltak maguknak az emberek. Ahogy pedig a 17. századi Apor Péter történeti munkájában olvashatjuk: „amint most levest esznek elsőben, akkor főtt sós káposzta vala.” És mi más járna párban a káposztával, ha nem a nagy kedvenc, a szalonna?

Várunk szeretettel Székesfehérváron és természetesen Veresegyházon is a Malomban!